6.Fejezet - A buli

Miután bementünk a helyre az állunk csak mégjobban leesett. Hihetetlen, hogy mennyien vannak, és az ahogy ki van alakítva, és maga
a hangulat, egyszóval minden tökéletes volt. A fiúk egyből bevezettek minket a VIP részlegbe, majd miután leültünk Harry eltűnt,
hogy italt szerezzen nekünk. Naill lehuppant mellém és elkezdett faggatni.

-Loren, láttam ám hogy nem igazán voltál elájulva amikor Maya és Louis félrevonultak. Csak nem féltékeny vagy?-kérdezte
-Egyáltalán nem vagyok féltékeny Naill, Maya a legjobb barátnőm azt csinál amit akar, Lou-hoz meg semmi közöm,
de ha féltékeny lennék se lenne hozzá semmi közöd-mondtam higgadtan, hogy ne vegye észre kicsit tényleg bántott a dolog

Igen bántott mert Maya ismerhetne már annyira, hogy tudja ki az aki tetszik. Tényleg bántott, de nem szenteltem neki akkora figyelmet
inkább csak jól akartam magam érezni. De a következő pillanatban el is szállt ez az elhatározásom, ugyanis csak annyit vettem észre,
hogy Louis engem félrelökve odaül Maya mellé, tudomást sem véve rólam újra elkezdtek beszélgetni, és eléggé jól elvoltak. Harry meghozta
az italokat és mérgemben a 14ből a felét le is húztam a tequiláknak.

-Te aztán tudsz inni-röhögött rajtam Harry
-Ne röhögj, inkább hozz még és csapjuk szét a helyet-már egy kicsit fejembe szállt a pia és az beszélt belőlem
-Neked inkább most levegőre lenne szükséged-mondta Maya
-Te ne mond meg nekem mit csináljak, inkább élvezd Louis társaságát-vetettem oda neki, majd azzal feláltam és ott hagytam őket

A táncparkett közepére igyekeztem, de Harry utánam jött látván az előbbi jelenetet.

-Héé állj meg, Loren minden rendben van?-aggódott
-Tudod Harry, semmi sincs rendben. Itt van ez a munka, éppen hogy csak megérkeztünk, nem is ismerjük a helyet, de máris 3 hónapra utazzunk
el veletek, holott én személyszerint nem kedvellek titeket. És akkor még ott van Maya és Louis....-nem tudtam befejezni
-Loren, tudom mit érzel, de hidd el Lou nem úgy kedveli Maya-t, tudom mert elmondta, és azt is tudom, hogy te viszont tetszel neki.
Csakhát gondolom nem tetszik neki annyira a stílusod, vagy nem is tudom-próbált megnyugtatni
-Harry én ilyen vagyok ez ellen nem tudok mit tenni, szeretem kézben tartani a dolgokat és szeretem, ha olajozottan mennek a dolgok.
Lou-ról meg inkább ne beszéljünk kérlek, csak élvezzük az estét-mondtam

Az este további része azzal telt számomra, hogy Naill,Liam és Harry ide-oda rángattak táncolni. Nagyon jól éreztem magam, bár a kelleténél
többet ittam, aminek meg is lett az eredménye és nem volt túl rózsás. Egy lassú szám következett és Harry-vel táncoltam éppen
amikor megláttam, hogy Lou kézenfogva jön a táncolni Maya-val. Nem tudom mi fordulhatott meg a fejembe, de a következő amire ráeszméltem,
hogy Harry-vel csókolózok, majd sírva kirohanok az utcára. És senki nem jön utána, főleg nem Ő. Legalábbis azt hittem.....

Na hát itt van az újabb rész, reméljük tetszik. Megosztást és kommentet kérnénk. Puszi Dorcsy és Lina

Kommentek
  1. Én