10.Fejezet-Manchester

Miután Maya ott hagyott, egyre csak azon gondolkoztam mit mondhatnék Louisnak, és ő csak vészesen közeledett felém. Már nagyon régen volt
kapcsolatom és az is csúnyán végződött, talán ezért nem merek belevágni egy újabb kapsolatba, főleg így hogy együtt dolgozunk, de még ha
véget is ér ez a 3 hónap, ki tudja mi lenne utána. Gondolatimból Lou zökkentett ki.

-Loren, azt hiszem beszélnünk kéne-ült le mellém
-Louis én annyira sajnálom ezt az egészet, nem tudom mi ütött belém, de hidd el az a csók nem jelentett semmit. Csak próbálta
bebizonyítani, hogy számára igen, de nekem tényleg semmit nem jelentett-magyarázkodtam
-Nem erről van szó, jó tény hogy nagyon rosszul esett, de ettől még nem haragszom egyikőtökre sem, én csak egyedül azt nem értem,
hogy egyik percben el vagy velem,utána meg szószerint leüvoltöd a fejem és ott hagysz, vagy éppen elküldesz-mondta
-Mert félek, félek a saját érzéseimtől és attól mi fog történni, félek megnyílni előtted, félek a csalódástól-mondtam neki
-De Loren esélyt sem adsz nekem/nekünk, én tegnap teljesen megnyíltam neked, bevallottam neked, hogy tetszel és te sem vélekedtél
másképpen, én tényleg szeretnélek megismerni mégjobban, és azt is hozzá teszem, hogy mindent a maga idejében és tempójában.
Megpróbálnád, vagy teljesen elzárkózol ez elől?-kérdezte
-Nem is tudom Louis, nem tudom mi lenne a helyes. Egyenlőre csak ismerkedjünk és legyünk barátok, aztán ha megismertük egymás
minden rögeszméjét és oldalát akkor meglátjuk mi legyen, rendben?-kérdeztem vissza
-Rendben, de akkor ígérd meg nekem, hogy többe nem löksz el magadtól-kérlelt
-Rendben van, megígérem-mosolyogtam rá

Onnantól kezdve egész jól elbeszélgettünk, de azért kicsit távolságot tartottam, hiszen nem akarok egyből az elején olyan
nagyon jóba lenni vele mert kitudja mi sülne ki belőle, de egy biztos ígéretet tettem neki és be is fogom tartani. Bár nem
értettem mért magyarázkodtam a csók miatt, hiszen nincs is köztünk semmi, és be kell vallanom élveztem is. Nem sokkal később
végre megérkeztünk Manchesterbe. Miközben John elvezetett minket a stadionba, Maya mellém csapódott és alaposan kifaggatott,
én pedig töviről-hegyire elmondtam neki mindent.

-Azt mégg had tegyem hozzá, hogy szerintem Harry-vel is beszélned kéne-mondta
-Miért mondod ezt nekem?-értetlenkedtem
-Mert elmondta nekem, hogy nagyon tetszel neki, annak ellenére is próbálkozni fog szerintem, hogy tudja Louis
többet akar tőled, szóval elkéne döntened mi legyen-tanácsolta
-De nem tudom, igazából nem akarok Harry-től semmit, de az a csók tényleg fantasztikus volt-pirultam el
-Neked kell tudnod melyik sráctól akarsz valamit, csak egyet kérek, hogy ne bántsd meg egyiket se-mondta
-Rendben van-válaszoltam

Innentől már csendben ballagtunk a srácok öltözőjéhez vezető folyosón. A fiúk mentek is egyből a színpadra próbálni, mi pedig Maya-val
addig is kitudtuk találni mit adjunk rájuk, valamint éppen melyik alapozó melyik sráchoz illik. Nem is volt erre sok időnk mert jöttek is
vissza és elkezdődött a készülődés. Szerencsémre, vagy talán nem is tudom az saját szerencséjülre, sokkal könnyebben ment minden és fél
óra alatt elkészültek.

-Lányok, ismételten kívánjatok szerencsét-nézett vissza az ajtóból Liam, mivel John már várta őket
-Sok szerencsét srácok- mondtuk kórusba
-Kérhetnék egy szerencse puszit?-szalad vissza Zayn Maya-hoz
-Persze- és már kapta is a puszit az arcára
-Esetleg én is kaphatnék Loren?-nézett rám Harry
-Ne feszítsd túl a húrt Harold-korholtam mert láttam Lou arcán a fájdalmat és a kétségbeesést a válaszomat várva

Az egész koncertet végig néztük a színpad mellől és nagyon jól szórakoztunk, a srácok is fantasztikusak voltak. Nem lehetett nem
észrevenni, hogy Zayn többször is Maya-ra mosolygott, amitől drága barátnőm telejesen elpirult. Mikor vége lett a koncertnek, nem maradt
más csak mindent szépen a helyére tenni és indulni vissza a buszra. Egyből lefeküdtem aludni, de persze nem lehetett, a fiúk teljesen
fel voltak pörögve, csak Maya és Zayn hiányzott.

Nos ennyi lenne remélem tetszett és lassan érkeznek is majd kommik, mert azt már észre vettük, hogy olvastok minket, de egy-két
kedves szónak örülnénk. Millió puszi Dorcsy és Lina

Kommentek
  1. Én